Sikeres volt az első itthon végzett gyermek tüdőtranszplantáció

Sikeres volt az első itthon végzett gyermek tüdőtranszplantáció

Március végén végezték el az első gyermek tüdőátültetést Magyarországon, melyről a mai napon sajtótájékoztató keretében számoltak be a Semmelweis Egyetem és az Országos Onkológiai Intézet munkatársai - írta meg a semmelweis.hu.


A 13 éves Máté Dorkának cisztás fibrózis miatt volt szüksége a beavatkozásra. Dorka műtétre való felkészítését az I. sz Gyermekgyógyászati Klinikán végezték, ahol jelenleg utógondozása is zajlik. Dr. Szabó Attila igazgató elmondta, hogy a klinika a gyermektranszplantáció (tüdő-, máj- vesetranszplantáltak) hazai központja, jelenleg 200 gyermek gondozását látják el. Dorka egy genetikai hátterű, veleszületett betegség, az ún. cisztás fibrózis miatt került abba a helyzetbe, hogy tüdeje 13 év alatt véglegesen károsodott és átültetéssel lehetett csak megmenteni az életét. Évente 22-23 gyerek születik Magyarországon ezzel a betegséggel, melynek következtében a tüdőben lényegében megszűnik a légcserére alkalmas terület – mutatta be Dr. Szabó Attila a betegséget.


Dr. Szabó Attila    -   fotó: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem


Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes felidézte, hogy az elmúlt fél évben számos kiemelt jelentőségű donáció történt Magyarországon, így például az 500. hazai szívátültetés, a tízezredik transzplantáció, most pedig az első gyermeken elvégzett tüdőátültetés. Kiemelte, hogy több mint 50 szív-, 170 vese-, közel 80 máj-, 4 hasnyálmirigytranszplantáció történt a Semmelweis Egyetemen egy év alatt, míg az OOI-vel együttműködésben 25 tüdőtranszplantáció zajlott Budapesten egy év alatt. A Semmelweis XXI fejlesztési projekt kiemelten foglalkozik a további szervtranszplantációs infrastrukturális fejlesztésekkel – tette hozzá. A tüdőtranszplantációkat az OOI-vel való szoros szakmai együttműködésben végzik el: a műtétek az intézetben történnek, míg a betegek kiválasztása és utógondozása az egyetem feladata – tájékoztatott.

Az Országos Onkológiai Intézet feladata, hogy a magyar daganatos betegek legmagasabb szintű ellátását biztosítsa – szólt Dr. Kásler Miklós főigazgató hozzátéve, hogy Közép-Kelet-Európában egyedül az OOI rendelkezik a legmagasabb minőségi szinthez szükséges akkreditációval. Örömét fejezte ki a Semmelweis Egyetem és az intézet együttműködéséért a tüdőtranszplantáció meghonosításában, amely beavatkozás korábban hiányterület volt. Az első, 2015-ös műtét óta 46 átültetést végeztek el, azóta mindössze egyetlen magyar beteget kellett Bécsben operálni.


Fotó: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem

Az elő- és utógondozást végző Dr. Kovács Lajos, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Pulmonológia és Immunológiai Osztály vezetője a semmelweis.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy elsőként 2004-ben járt tanulmányúton Bécsben, hogy elindítsa a cisztás fibrózis terápiás lehetőségeinek hazai megszervezését. 2005-ben már elvégezték Bécsben az első magyar gyermek tüdőátültetését, azóta pedig 25 tüdőtranszplantáció történt. A gyerekek utógondozása itthon történik.

Az OOI Aneszteziológiai és Központi Intenzív Terápiás Osztály vezetője, a beteg aneszteziológiai és intenzív terápiás kezelését is végző Dr. Elek Jenő felhívta a figyelmet, hogy felnőttek esetén világszerte évente tízezres nagyságrendű tüdőátültetés történik, míg gyerekeknél száznál is kevesebb ilyen operációt végeznek, Bécsben évente 1-2 pácienst műtenek meg. Máté Dorka esetéről szólva ismertette, hogy a beavatkozás során minden rendben zajlott, a kislány már négy nappal a műtét után mosolygott. Egy ilyen operáció egyfajta újjászületés – fogalmazott Dr. Elek Jenő, ezzel is érzékeltetve, milyen jelentősen javítja a beteg életminőségét az elvégzett beavatkozás.


A sajtótájékoztatóról készült képeket és teljes cikket a semmelweis.hu-n tekintheti meg.



Szerző: Keresztes Eszter - Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem
BorítóképKovács Attila - Semmelweis Egyetem




Semmelweis Premium Mozgásszervi Daganatsebészet

Ha Önnél vagy családtagjánál jó-, vagy rosszindulatú csont- vagy lágyrésztumort diagnosztizáltak, vagy még kivizsgálás előtt áll, az idő kulcsfontosságú!

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom